Tegnap este, egy újabb álom.
Ma este is egy csodálatos helyen járok.
Látom a teliholdat fényesen ragyogni.
Látom a fátyolfelhőket az égen haladni.
Csak ülök és bámulom a csillagokat. 
Lágy szellő simogatja arcomat ,
Közben a hold egyre magasabban halad.
Kitisztult az ég, csend van minden hallgat.
Egyszer csak egy arcot látok kirajzolódni az égen,
Csillagokból rajzolódik ki éppen.
Egyre tisztább a kép, egyre határozottabb.
Két szeme az égen a két legfényesebb csillag .
Teljesen magával ragad, le sem tudom venni róla a szemem! 
Bárcsak felemelkednék oda, bárcsak valami felemelne engem!
Úgy érzem rám néz, és mosolyog, nyújtom felé kezem,
Elrugaszkodom a földtől, de hiába, vissza esem. 
Gondolkodom ki lehet, ki az akit el nem érhetek? 
Vajon ki lehet aki így megdobogtatja szívem? 
Gyönyörű, csak bámulom, egyre jobban elragadnak a részletek, 
Egyszer csak rádöbbenek ismerem, nem játszik velem a képzelet!
Hirtelen eltűnik az arc, és szívembe hasít a fájdalom!
Vajon miért tűnt el, miért nem láthatom? 
Hová tűnt az a sok csodálatos csillag?!
Vége az estének, hamarosan pirkad,
Lágy szellő simítja arcomat, 
Amit magával hoz, az egy illat.
Egyszer csak egy kéz simítja hátamat. 
Lassan átölel, magához húz, és simogat.
Megfordulok és látom te vagy!
Semmi kétség, téged láttalak!
Szemedbe nézek és látom a két csillagot, 
Azt a csodát ami magával ragadott.
Én is átölellek, hozzád bújok, adok egy csókot.
Simogatlak, becézgetlek, és mondok néhány szót.
Lassan elmúlik a sötétség, és mindent betölt a fény. 
A karjaidban vagyok és eltölt a remény.
Szeretlek, súgom neked halkan.
Te rám nézel és magadhoz húzol bátran.
Sosem éreztem magam ilyen boldognak, 
Melletted örülni tudok minden pillanatnak! 
De hirtelen minden megszakad, csak a csend maradt! 
Ölelgetem a kispárnámat, szememből csak könny fakad.
Ideje felkelni, küzdeni tovább,lebontani a falakat.
Csak egy álom volt! de nem baj, megőrzöm az álmomat!

Forráshttp://www.baratikor.hu/blogs/?selectedTab=3 LUBAI KLÁRA