Életet a léleknek!

2005. szeptember 11. A Szentlélek templom lapja Évközi 24. Vasárnapja

Tanuld meg a megbocsátás művészetét,

és alkalmazd elôször saját magadra.

Azután könnyű lesz másoknak megbocsátani.

„Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett”

Kezdőlap| Fórum| Imádságról

Olvasmány: Sir 27,30-28,7

A düh és a harag egyaránt utálatos, csak az ragaszkodik hozzá, aki bűnös. Aki bosszút áll, azon bosszút áll az Úr is, kemény számadást tart vele bűneiért. Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozz, s neked is megbocsátják vétked. Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél gyógyulást magának? Aki nem könyörül meg az embertársán, a saját bűneiért hogyan imádkozik? Jóllehet csak ember, kitart a haragban - hát az ő bűneiért ki ad elégtételt? Gondolj a végső dolgokra, hagyd a gyűlölködést, gondolj halálodra, s tartsd meg a parancsokat. Gondolj a törvényre, ne gyűlöld embertársad, az Istennel kötött szövetségre, s nézd el a sértést.

Szentlecke: Róm 14,7-9

Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy halottnak, élőnek ura legyen.

Evangélium: Mt 18,21-35

Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked - felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. 
A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. 
Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? - Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának.”

A keresztény megbocsátás

napjaink világában

Be kell vallanunk, hogy a megváltás 2000. évfordulója után az emberek döntő többsége nem éli meg a békét, a bűnbánatot és a megbocsátást. Világrészek, vallások, népek között - de a kisebb közösségekben sem találkozunk a törekvések és vélemények kiegyenlítődésével, a harmóniával, a megbékéléssel. A sértődés, a bosszú, a "nem felejtés" napjaink szinte közhelyévé vált a makro- és mikrokörnyezetben egyaránt. Hatalmas közéleti csalódásokat hordozunk, sok családban elmérgesedő viszálykodás árasztja a hideg sötétséget. Türelmetlenek vagyunk egymás iránt, feszültségek villódznak a munkahelyen és a parlamentben egyaránt. A keresztény megbocsátás eszméje és gyakorlata még a vallásos emberek körében is bizonytalanná válik. "Olyan gyűlölet él a szívemben, hogy már templomba sem merek menni…" - vagy "ezt örökre megkeserülöd!" - csúszik ki a szánkon szívünk zaklatottságának hangja.

Talán megtorpant a hitünk a - "bűnök megbocsátásában"? - Talán elfeledtük az evangélium tanítását: "Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki." (Lk 17) Nem bízunk Isten megbocsátó irgalmában a bűnbánat szentségében?

Talán nem is erről van szó. Napról napra megéljük a bűn fogalmának elhomályosulását, a bűntudat fellazulását, és ennek következményeként a gátlástalan önzésen alapuló emberi modort, stílust. Ezt még tetézi: nem tapasztaljuk a bánatot az elkövetett bűn nyomán. Sőt, nem egyszer a bűnös akarja megalázni áldozatát. A hazugság, a tények elferdítése, a mások besározása - következmény nélkül marad. Sokszor esély sincs az igazság kiderítésére.

Ez a posztmodern, azaz: értékeket devalváló, összezavaró gondolkodás és magatartás teszi bizonytalanná elsősorban a keresztény normák és értékek szerint élő, azokat elfogadó embereket. Ezért nem tudjuk integrálni a krisztusi irgalom és megbocsátás modelljét napjaink világában. Ránk zúdul a médiából, a közéleti információkból valami fekete massza, amelytől aztán mi is maszatosak leszünk. Fokozatosan elveszítjük önazonosságunkat. Egyre nehezebben tudjuk konkrét esetekben alkalmazni a megbocsátás krisztusi mércéjét. A szeretet kultúrája helyett növekszik körülöttünk - és sajnos, bennünk is - az indulat, a türelmetlenség, az ingerültség és a haragtartás.

De hát mi is lenne az alapja az igazi megbocsátásnak, az irgalomnak az emberek között? Sok félreértéssel találkozunk ezen a téren. Az egyik a partikularizmus: ha Istenben hiszek, népéhez tartozom, akkor nekem legyen igazam. Ez az ószövetségi modell fogalmazódik meg kedvesen és szellemesen Babits Mihály "Jónás könyvében", amikor Ninive pusztulását leső Jónás odavágja az Úrnak: "Méltán haragszom azért, mígcsak élek!" - Ez a "méltán haragszom Istenre"- gondolkodás egy beszűkült, részleges világszemlélet következménye. Ha Istenre haragudhatom, akkor az emberekre annál inkább…

Ezzel szembe kell állítanunk az Újszövetség "jézusi" modelljét: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek!" (Lk 23).

A másik félreértés a szeretet fogalmának eltorzításából fakad. A szeretet lényegét sokan a határtalan béketűrésben, a fáradt lelkek gyöngeségében, a tehetetlen passzivitásban látják. "Ráhagyom, úgyse változik meg a másik…" Pedig a megbocsátó szeretet éppen az erősek erénye. Azoké, akik le tudnak szállni az önközpontúság magas polcáról. A megbocsátás az alázatos emberek erénye! A "szemet szemért, fogat fogért" gyakorlat pedig a gyöngék sajátja.

Tudnunk kell, hogy maga az élő Isten minden irgalom és megbocsátás forrása. Krisztus Jézusban jelentette ki az igazságát, aki "nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket". Bűneink sértik az igazságot. Ahogy Hamlet mondja Arany János csodálatos fordításában: "Kizökkent az idő; ó kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt". A kizökkent idő maga a bűn, de nem nekünk kell azt helyre tolnunk. Megtette azt már Jézus keresztáldozata! Csodálatosan fogalmazza meg II. János Pál pápa a "Dives in misericordia" enciklikájában még szolgálatának kezdetén: "Irgalomban gazdag Isten Ő, akit Jézus Krisztus mint Atyját nyilatkoztatta ki…"

A tékozló fiúról - inkább az Atyáról - szóló példabeszéd pedig azért olyan megragadó és igaz, mert az emberi igazságérzethez hozzáadja az Atya irgalmasságát. Az Atya felismeri a tékozlásból megtörten visszatérő fiában, aki megvallja, hogy "vétkeztem az ég ellen és te ellened", az emberségben újjáépülő teremtményt, Isten gyermekét.

Ne feledjük: a bűn okozta igazságtalanságot először az Isten bocsátja meg, mert táglelkű nyíltszívű és bőkezűen gazdag irgalomban. Én, mint az Atya gyermeke, csak átvehetem ezt a nagylelkűséget, és tovább sugározhatom a bűnös felé. Belekapcsolódhatom az isteni irgalom nagy folyamába. Tehát nem is én bocsátok meg elsősorban, hanem az élő Isten. Ezért kérhetjük az Úr imájában: "Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk…" A kétféle bocsánatnak közös a forrása.

Boldog emlékű Teréz anya mondta: "Ha az emberek meg tudnának bocsátani egymásnak, eljönne a világra a béke".

A gyűlölködés, haragtartás, ingerültség idején a keresztény megbocsátás szolgálja az emberméltóság megújulását. Az isteni irgalomhoz hozzá tudom adni empátiámat, gyöngédségemet (nem gyöngeségemet!), türelmemet, segítő ötleteimet. Röviden: emberi jóságomat, szeretetemet.

A megbocsátás igazi keresztény művészet, valóságos életművészet. Próbára teszi hitünket és reményünket, főként szeretetünket. A szentségi megbocsátás, a feloldozás a bűnbánóknak jár. Ezt azonban előkészíthetem életstílusommal, harmóniára törekvő személyiségemmel. Belon Gellért püspök atya írja: "Mi túlságosan utópisztikusan képzeljük el a kereszténység jövőjét, és nem vagyunk felkészülve arra, hogy a jó halaknak együtt kell élniük a rossz halakkal, a búzával. Jézus ezt állította elénk. Előre felkészített bennünket arra, hogy sokszor talán egyedül kell megállnunk a világgal szemben… Új elméletekkel kár kísérleteznünk. Nem új fordulat ez az egyház életében. A krisztusi képlet kitöltése csupán…" (Ellesett pillanatok 156).

Tudunk-e távlatokban gondolkodni a jelen kedvetlenítő eseményei között a kereszténység jövőjéről? Gondoljunk arra, hogy az első keresztény századok üldözöttjei mennyi sérelmet, esélytelenséget hordtak a szívükben. De bosszút, gyűlöletet, ellenszenvet nem! A szentek hosszú sora bizonyítja: a szelíd megbocsátás, az alázatos igazságszolgálat többet ér minden harcos ütközetnél. Hitték ugyanis: "Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak" (Mt 5)

Legyünk tehát a "szeretet civilizációjának" előkészítői. Legyen szívünkben "érett, kevésszavú alázat" (Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat). Ugyanakkor ne felejtsük a költő, Nagy Gáspár intését sem: "…most mondj értük egy imát rájuk fér, megérdemlik nagyon!"                 Borián Tibor

Megbocsátani, elfelejteni az engem ért bántást, jóval viszonozni a rosszat milyen sokszor nehéz a mindennapi életünkben. Jézus ebben is példát adott, amikor Isten irgalmát mutatta meg a világban, amikor életét adta értünk a keresztfán. Jézus kegyelmével, a Szentlélek erejével járhatom a megbocsátás útját.

A megbocsátás

Életünk talán legnehezebb, de legszebb feladatinak egyike. Úgy, ahogyan azt Jézus teszi a bűnös asszonnyal. Szavai visszacsengenek a szentgyónásban: "Menj és többé ne vétkezzél!" A lelki tiszta lap nyújtásának lehetősége mindannyiunk számára annyiban lenne kötelesség, amennyiben azt Isten felénk is gyakorolja.

A megbocsátás nem utolsósorban embertársaink iránti, napi kapcsolataink alapja és része. Mert ha valaki igazán szeret, akkor nem tud haragudni, haragot tartani. "Érted haragszom, nem miattad!", hatja át ezen ősi bölcsesség a szülőt, midőn gyermekét neveli. Napjainkban, ennek gyakorlása még fontosabb és időszerűbb, mint valaha.

Szeretettel hidat építeni az egymástól elszakadt emberek közé, csak ezen erény gyakorlása által lehet. A világ, az országok egyre agresszívabbak, mintha nem a békesség útját keresnék a megbocsátás jegyében. Pedig mennyire fontos lenne!          Saáry T.

A megbocsátás jó illata

Néhány évvel ezelőtt egy bűnbánati liturgia alkalmával történt, hogy a kápolnába belépve minden gyermek egy kavicsot kapott a kezébe. Így hallgattuk Ezekiel próféta szavait: "Kőszíveteket elveszem, és érző, eleven szívet adok helyébe." Hosszasan szemléltük nyitott tenyerünkben a sima, fehér kavicsot, és kérdezgettük, vajon hogy fog mindez bekövetkezni?

Az igeliturgia végeztével a hittanosok szentgyónáshoz járultak. Több fiatal lelkipásztor gyóntatta őket a kápolna különböző pontjain. A feloldozást követően a gyerekek a kezükben szorongatott kavicsot odanyújtották a papnak, aki azt illatos parfümbe mártotta.

A gyermekek visszatértek a padba, letérdelve hálát adtak. Kezükben továbbra is ott szorongatták a kavicsot, de a szívüket a megbocsátás jó illata töltötte be. Valamennyien egyszerre énekelni kezdtünk: "Teremts bennem tiszta szívet, óh Uram! ..."

Az ember élete, a természet, a történelem tele van jelekkel, mint amilyen a víz, a kenyér, a feszület... Számunkra mindezek mély szentségi tartalmakat is jeleznek. Olykor előfordul, hogy belepi őket a megszokás, elhomályosítja eredeti, benső erejüket. A liturgikus év viszszatérő ciklusain át az egyház türelmes és következetes pedagógusként lehetőséget ad, hogy ismét felfedezzük a keresztség, az eucharisztia, a megváltás romolhatatlan erejét. Sürgető felhívásként hangzanak Szent Pál szavai: "Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert". Ebben pedig az isteni kegyelem mellett segítségünkre van a szeretet kimeríthetetlen képzelőereje.

Ez kellett ahhoz, hogy a Jubileumi Év első nagyböjti vasárnapján II. János Pál pápa bocsánatot kérjen Istentől mindazokért a bűnökért, amelyeket az egyház történelme során a keresztények elkövettek. Tavaly az ortodoxia és az iszlám képviselői felé is megújította a kiengesztelődés gesztusát. Mintha az a rendíthetetlen meggyőződés vezetné, hogy minden egyes megbocsátással és bocsánatkéréssel Isten népe új erőre kap. A bűn ütötte sebeken és hasadékokon át, minden egyes bűnvallomással az egyház testét Isten irgalmas szeretetének legyőzhetetlen ereje tölti el.

Nagyböjt a megtérés és a bűnbánat útja. A gyermekek mára felnőttek. Mi is mindannyian, évről évre egyre őszülő hajjal, ráncosodó homlokkal, remegő léptekkel járjuk a nagyböjti utat. Közben az ég felé nyújtjuk a kezünkben szorongatott, olykor dédelgetett, megkövesedett bűneinket. Azzal a biztos reménnyel, hogy szívünket töredelemről töredelemre, egyre jobban betölti Isten üdvözítő kegyelmének illata.

Ezért mondjuk ki bátran: "Bocsánatot kérünk, és megbocsátunk."

Papp Tamás

Igazi élet

Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. (Mk 8,34)

Miután 18 évig csak magamnak éltem, végül megértettem, hogy valódi életem csak Krisztus követésével lehet. A prostitúció, drogozás, lopások évei alatt azt hittem, hogy ez az igazi élet. Valójában saját magam fogságában voltam, gonosz gondolatok közé zárva.

Most börtönben vagyok, de Isten megszabadított engem saját fogságomból azzal, hogy ide bezártak. Természetesen én tehetek róla, hogy elítéltek, de Isten megmentette az életemet, amikor megengedte, hogy ez megtörténjen, mielőtt teljesen elpusztítom magamat. Itt a börtönben tudtam meg, mit jelent Istennel élni, vagyis valóban élni. A naponkénti olvasás, bibliatanulmányozás, imádkozás, és a közösség világossá tette számomra, hogy azzal, ahogyan addig éltem, a bűnre pazaroltam az életem. Habár most egy időre elvesztettem a fizikai szabadságomat, Krisztusban megtaláltam az életem, ahogyan ő maga mondja a Mt 10,39-ben: "Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt."

Isten új életet adott nekem, én pedig Krisztusnak adtam az életemet, hogy megmeneküljek bűnös természetemtől. Minden értelmet meghaladó békességem lett.

Imádság: Úr Jézus Krisztus, add, hogy minden nap lássák rajtunk, hogy érted élünk. Ámen.

A világ világossága

Jézus mondta: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12)

A feleségemmel szeretjük a világítótornyokat. A világítótornyoknak nagyon fontos szerepük van a hajózásban. Segítenek a tengerészeknek, hogy a veszélyes vizeken hajóikkal a biztonságos kikötőbe jussanak. Valahányszor látok egy világítótornyot, Jézus szavai jutnak eszembe. "Én vagyok a világ világossága."

A háborgó tengeren is megtapasztalhatjuk a békességet, erőt és vezetést, ha tudjuk, hogy Isten ott van velünk, és mutatni akarja nekünk az utat. A világítótorony szétáradó fénye Isten szeretetére emlékeztet, ami körbe vesz, és átölel minket. Isten az örök életre vezető világosságba hívja az embert.

A világítótorony azért világít, hogy mindenki lásson. Mi keresztények Isten világossága vagyunk; a cselekedeteinkkel megvilágíthatjuk a hozzá vezető utat. Világítótornyok lehetünk azoknak, akik az élet viharai között hánykolódnak.

Imádság: Urunk, te légy a mi világosságunk, amikor nehéz utakon hajózunk a te biztonságos kikötőd felé. Mutasd az utat sok kereső embernek, akik bizonytalanok az életük miatt. Segíts nekünk is megbízható szolgáiddá válnunk, hogy mi is segíthessünk másoknak. Ámen.

Rejtett szépség

Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. (1Sám 16,7)

Napközben az út mentén törött üvegdarabokra bukkantam, ami nagyon zavart. Az apró üvegek úgy néztek ki, mintha egy bezúzott szélvédő maradványait szétszórták volna az útpadkán. Azonban ugyanaz az üveg teljesen másnak tűnt, amikor visszatükrözte egy sötétben elhaladó autó reflektorfényét. Az apró üvegszilánkok úgy csillogtak, mint a gyémántok. Meglepődtem, hogy milyen gyönyörűek lettek a korábban zavaró üvegdarabkák egy más megvilágításban.

Elgondoltam, hogy az érzelmileg összetört emberek hasonlóak ezekhez az üvegdarabokhoz. Az élet okozta sebek és csalódások miatt keménynek és megkeseredettnek tűnnek, akikkel nehéz kijönni. Ilyenkor rosszul ítélem meg és kerülöm őket, de csak azért, mert nem veszem észre az igazi szépségüket.

Ha úgy kívánom látni ezeket az embereket, ahogyan Krisztus látja őket, akkor hagynom kell, hogy Isten szeretete keresztül ragyogjon rajtam. Az ő szeretete képes az összetört lelket átformálni, és megvilágítani az igazi rejtett szépséget bennük.

Imádság: Istenünk, emlékeztess arra, hogy elveszettek és összetörtek voltunk, amikor megfizetted bűneink árát. Taníts úgy szeretni felebarátainkat, ahogyan te szereted őket. Ámen.