Tudod úgy jöttél, akár egy villámcsapás...letaglóztál, szó szerint, nem hittem igazán ilyesmiben az előtt, mert nem ismertem ezt az érzést...ma már próbálom nyugodtabban végiggondolni ezt az egészet, és ma sem megy. Vannak az életünkben megismételhetetlen, megmagyarázhatatlan dolgok, élmények, események, érzelmek, különleges, pótolhatatlan emberek, mert valami közös hullámhossz egyszerűen hozzájuk vonz...Nevezhetjük ezt szerelemnek, a duál párunk megtalálásának, a végzetünknek, a másik énünk felfedezésének, bár minek, annyira szép ez, hogy leírhatatlan...Aztán ezek megbukhatnak prózai, hétköznapi dolgokon, félreértéseken, sértődéseken, napi problémákon...Az eszemmel felfogom azt, hogy eleged lett ebből, meg belőlem...De tudod nekem ma még egyszerűen nem megy, hogy ne jussál eszembe...és amikor eszembe jutsz, az ma is olyan villámcsapás nekem, mint amikor megismertelek...tudod amikor eszembe jutsz akkor valami kényszert érzek arra, hogy tudjak Rólad, arról hogyan vagy, hogy jól vagy, egyáltalán mi lehet Veled - bár nem tudod, mennyiszer jutsz az eszembe, mert nem mindig "zaklatlak" ezzel...Tudom, hogy nem a "rózsaszínű köd" éltet Téged, engem sem az éltet, nagyon is a földön járok, ha nem kettőnkről van szó...engem viszont ez a villámcsapás keltett életre - olyan dolgokat, olyan élményeket, olyan érzéseket kaptam, éltem át, amit előtte sosem, és ez a villámcsapás nekem valami rózsaszínű ködöt hozott - van ilyen - tán nem kellett volna...De akkor igaz sem lett volna semmi, akkor nem szerettelek volna annyira, akkor nem szeretnélek még mindig, és akkor már nem hiányoznál, nem keresnélek, akkor már nem is gondolnék rád...És nem a múltért sírok, ha sírok, hanem érted, Miattad, és nem szégyellem, ha sírok...a villámcsapás általában kárt, esetleg halált okoz...az a villámcsapás engem életre keltett...ha érted jó, ha nem, akkor meg mindegy...

Szeretem az életet. Legalább van mit csinálni 

A sors a lúzerek menedéke. Aki a sorsra hivatkozik, csak kifogást keres arra, hogy miért engedi, hogy az események irányítsák őt ahelyett, hogy ő irányítaná az eseményeket.A sors csak a találkozásokat teszi le az orrunk elé,miből mi lesz csak is a saját döntéseink határozzák meg!
Vannak oly pillanatok, mikor tátva marad szád, s tested, lelked segítségért kiállt.Nem tudsz mit kezdeni azzal amit nem ismersz és nem más vezet a falnak,magad rohansz neki...pedig ott az ajtó,csak nem keresed meg a szemeddel!Az élet korántsem könnyű, tele van akadállyal és megpróbáltatással, de a rosszat könnyebb elfogadni benne, mint venni a fáradtságot, és megkeresni a jót..Egy döntésnek nagy hatalma van, és az embernek tudni kell vállalnia a felelősségét döntései után.

Hozd el a holnapot.

A fájdalomból többet tanulunk, mint a pillanatnyi örömökből. Mert fölébreszt, és arra figyelmeztet, hogy homokból nem lehet örökkévaló várat építeni!Élvezni az életet, de közben ember maradni! Elérni minél többet, de nem minden áron! Megtalálni a boldogságot, de nem felejteni, hogy a hozzá vezető út talán fontosabb mint maga a végállomás!Tégy valamit, hogy életed újra megteljen fantáziával. A fejünk felett az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott.

Saját börtönünk

Egész életed ott válik sodródó létezéssé, hogy elfojtásokban élsz, minden szépségtől megfosztod magad. Idomulsz a körülötted lévő világ minden hazugságához, s elfojtod magadban a felszínre kívánkozó tiltakozást. Elfojtasz magadban sok-sok érzést és gondolatot.

Sok-sok elfojtás mechanizmusa gyermekkorodban alakul ki. Nézz meg egy gyermeket! Olyan tisztán, nyíltan, nyílt reakciókkal éli az életét, ahogyan felnőtt korodban is kellene!
Ha dühös voltál, dühöngtél.