– Sosem bocsátom meg neked ezt!

– Megbocsátom, de nem felejtem el.

– Jól van, ezt megjegyeztem neked!

– Remélem, tudod, hogy még mindig nem bocsátottam meg a múltkorit.

– Emlékszem a múltkorira is!

Előfordult már veled is, hogy egy jó barátod csúnyán átvert, de mégis újból megadtad neki ugyanazt a bizalmadat, amivel visszaélt? Vagy az megtörtént már veled, hogy a párod megcsalt, de te inkább megbocsátottál neki, amikor azért könyörgött, hogy maradjatok együtt, mert szeret?Végül kimondtad a varázsszót: megbocsátok. Viszont azért magadban hozzátetted, hogy DE nem felejtek!Innentől kezdve ahányszor vitába keveredsz azzal a barátoddal, mindig a fejéhez fogod vágni azt a bizonyos esetet. Ha a párod ránéz egy másik nőre, egyből megvádolod, hogy biztos megint megcsal, mert már egyszer megtette. Ő pedig bizonygathatja neked, hogy nem, te nem fogsz hinni neki, és újra és újra a felhánytorgatod a múltbéli hibáját, amiért már egyszer megbocsátottál neki.Ezek után kérdem én, igazán meg lehet bocsátani valakinek azt a hibát, amit a múltban követett el, és amivel megbántott minket, ha nem vagyunk képesek felejteni?Vázoljunk fel egy hétköznapi helyzetet! Van egy bizalmas barátod, akivel megosztasz egy számodra nagyon nagy titkot egy ismerősötökkel kapcsolatban, és megkéred, hogy ne mondja el senkinek, főleg ne annak a személynek. Ő pedig rávágja, hogy nem fogja. Másnap az a bizonyos ismerős felhív, és üvöltve számon kéri rajtad az információt, amit természetesen a jó baráttól hallott. Dühödten csapjátok le a telefont egy kiadós veszekedés után, te pedig megkérdezed a harmadik érintettet, aki azzal védekezik, hogy szerinte joga volt tudni róla és ő nagyon rosszul érezte magát, hogy végig kellett hallgatnia, amiket mondtál, ezért szólt neki. Vele is jól összeveszel.Ezek után sikerül megbékíteni a másik felet, de nem tudod, hogy mi tévő legyél az árulóval kapcsolatban, akiről azt hitted, hogy bízhatsz benne. Két dologra szűkül a választási lehetőség: megbocsátasz neki, vagy nem beszélsz vele. Az előbbi mellett döntesz és megbocsátasz neki.

Viszont mennyi az esélye, hogy a legközelebbi adandó vitánál nem vágod a képébe tettét, amit elvileg már megbocsátottál neki? Elég kevés.

Úgy érzed, hogy bűnhődnie kell, és erre nincs is jobb módszer, minthogy megpróbálsz bűntudatot kelteni benne, hogy érezze, mennyire kicseszett veled és milyen rossz lett neked az által, hogy nem tartotta be az adott szavát.

Persze azt észre sem veszed, hogy ezzel nemcsak ő fogja rosszul érezni magát, hanem te is, mert képtelen vagy elszakadni a múlttól. Ahányszor eszedbe jut az a barát, jön vele a hiba is és csak feldühíted rajta magad egyfolytában. Egy idő után pedig már rá se bírsz gondolni.

Pusztán attól felrobbansz, mert meghallod a nevét és megint felötlik benned, hogy mit tett. Hosszú távon pedig csak magadnak ártasz az ilyesmivel, elvégre görcsösen arra fogsz gondolni, hogy milyen ő könnyen túllépett a helyzeten, mert nem ő szenvedte el.

Ez egy örök seb marad számodra, és a gyűlölet, amit magadban gerjesztesz azzal, hogy nem mondod ki, mit is érzel, előbb-utóbb felemészt téged. Egy nagy szívességet teszel magadnak azzal, ha inkább elengeded a múltat és el is felejted. A tapasztalat így is megmarad, de az érzés nem. Sokkal könnyebb lesz a terhed, ha nem kell a haragot is cipelned.

Ezért, ha megbocsátod valakinek egy hibáját, azt őszintén, szívből tedd, és lépj tovább ahelyett, hogy belebetegedsz a haragodba, amit magadba fojtasz, mert képtelen vagy igazi bocsánatot adni!Ha megbocsájtasz,engedd el a múltat...Ha viszont nem tudod elengedni a múltat,inkább ne bocsáss meg!!