Nem tudlak elfelejteni!

Cikk küldése   Nyomtatás                          2008.09.30

Mindannyian őrzünk feledhetetlen emlékeket – szép pillanatokét és fájó sebekét is –, de ha eszünkbe jutnak is olykor (az idő múlásával mind ritkábban), a mindennapokat kevéssé befolyásolják. Jó esetben. Mert vannak szerelmek, amelyek állandóan kísértik áldozatukat.

Blogok tucatjai foglalkoznak a felejtéssel és a szakítás fájdalmával – úgy tűnik, rengeteg elhagyott, szomorú szerelmes indít internetes naplót, hogy tudassa bánatát a világgal, ha már az a valaki nem figyelt, akire igazán tartozna a vallomás.
Vannak, akik évekig, évtizedekig epekednek régi kedvesük után – miközben már réges-rég valaki mással élnek. A Hölgyvilág összeállítása azokról szól, akik nem tudnak szabadulni egykori szerelmük emlékétől és nincs nap, hogy ne vennék elő a régi fotókat és ne gondolnának arra, akit ábrázol, akkor is, ha már rá sem ismernének a kép alapján.

Vagy pusztán kitartóbbak? Vagy vannak felejthetetlen emberek – igazik, nagy ők? 
Ezoterikus megközelítésben lélektárs a lélektársat keresi, és ha megtalálja, nehezen engedi útjára. Problémás a helyzet, ha a pár egyik felének cseppet sincs Jang-tudata Jin mellett – vagy fordítva –, míg a másik biztos a dolgában.
Tudományos megközelítésben nincsenek kettészakadt, egymást kereső emberek, vannak viszont emberek - mondhatni a többség -, akik a szakítást idővel fel tudják dolgozni. Gyászmunka - mondják a pszichológusok, és felhívják a figyelmet arra, hogy egy kényszerű elválás fájdalmas, mélyen sebzi a lelket.

Persze nincs kapcsolat függés nélkül! Van a szónak pozitív jelentése is. Természetes, hogy akit szeretek, abban megbízom, beavatom a titkaimba; ha úgy tetszik, kiszolgáltatom magam neki – mert nem félek tőle. Ha ez oda-vissza igaz, akkor minden rendben. Gond akkor van, ha a függés nem kölcsönös, és az önállóság teljes feladásával jár.

Anikó komolyan így gondolja. Miután Feri, a férje öt éve elhagyta, az asszony az öngyilkosság lassú, kegyetlen módját választotta: bezárkózott csöpp garzonjába az emlékeivel. Kifli helyett konyakot és cigarettát vesz vacsorára. Minden este átnézi a fényképalbumokat, pedig a képek nagy része csúnyán megrongálódott, amikor egy dühödt pillanatban tapétavágóval esett nekik, hogy kivágja a közös múltból a férfi alakját. 
Feri boldogan él új feleségével, Anikó viszont nem is randevúzott senkivel, estéin egy pakli tarotkártyával osztozik, amelyet kétségbeesetten igyekszik úgy rakosgatni, hogy Feri visszatértét remélhesse. Pedig Feri még csak nem is telefonál, azt mondja, Anikó érdekében, mert nem akar hamis reményeket kelteni – de Anikó szerint az a fúria, az az új nő nem engedi, hogy beszéljenek, pedig szerinte segítene, ha olykor legalább a hangját hallhatná a szerelmének.

Péter panaszkodik. Nagy mackó, negyvenéves, a számítógéphez ördögien ért, a mindennapi teendők kifognak rajta. A volt felesége, korábban meg az anyja viselte gondját. Főztek neki, mostak rá, takarítottak utána. De egy napon, nem sokkal a harminckilencedik születésnapja után, a neje elhagyta. Péter összeomlott. Úgy érzi, sose lesz képes egyedül megbirkózni a háztartással, a kerttel, a temérdek otthoni teendővel. Péter kesereg és a nejét hibáztatja.Azt mondja, más nő nem kell neki. Mert ilyen remek háziasszonyt manapság úgyse talál.

Klasszikus leosztás. A naiv, szereleméhes leány álmodik: herceget, romantikát, holtodiglan-holtomiglant, a jóval prózaibb dolgokra vágyó bálvány pedig hagyja álmodozni, és élvezi - amíg nincs terhére -, a jutalmat. Bea kiszolgáltatott, mert éretlen.Bántják, elhagyják, mégis ragaszkodik. Hosszú időnek kell eltelni, míg belátja (vagy nem): megfizette a tanulópénzt.