A mennyből

Ha ezüstös éjjen felnézel az égre
meglelsz ott is a csillagok szemébe
ott leszek, ott fent a messzi végtelenben
s boldogan mosolygok, akárcsak életemben.

Csak felnézel az égre és meglelsz ott is
akárcsak szívedben ott élek most is
s gondolatid ha este nálam járnak
üzenem egyszer majd újra látlak.

És majd egyszer, ha utolér a végzet
utad majd a mennyekben ér véget
S leülsz közénk és nézünk azokra
a gyönyörű, boldog csillagokra.

Válasz

Ha ugy érzed,hogy lelked szét szakad,

S összedöl a világ,ha érzed,hogy a szived fáj,

És ezernyi sebböl vérzik,

Ha agyad elönti a keserü bánat vére,

És azt mondod: elég nincs tovább,

Jusson eszedbe,egy Barát,egy megtépázott,

Sokat probált sziv,mely érted is dobog.

Fordulj hozzá akkor,könnyed letörölhessem,

Lelked összerakhassam.

A sok zavarban jo utat mutassak,

Szived vérzö sebeit szeretet fonalával

Összevarhassam.

Engedd,hogy épitsek egy uj világot,

Neked melyben kiket szeretsz,

Mind beleférjenek

Válasz

Most tudom, mennyire szerettelek,

Mióta nem vagy már velem.

Az évek egymás után telnek,

S nem múlik el az érzelem.

A tárgyak, mik velem maradtak,

Melyeket látott még szemed,

Magukba szívtak, és mindörökké

Őrzik velem emlékedet.

Néha az illatod is érzem,

És ilyenkor azt képzelem,

Megyek az utcán, úgy, mint régen,

S egyszer csak jössz szembe velem.

Lehunyt pilláim mögött látlak,

Hiszen már csak bennem élsz,

A tegnapok emlékével,

Minden utamra elkísérsz.

Hogy hiányzol napjaimból!

Fájdalom út vezet Hozzád,

És könnyeimmel öntözöm meg,

Azt az egy szál piros rózsát

Válasz

Szemembe ezüstös könny szökik,
Mint mindig, ha rád gondolok.
Meggyötört lelkemen megtapadnak
A fájdalmas – édes emléknyomok.
A magány hozzád üldöz gyakran
Vagy Te lépsz a közelembe
S amíg könnyeim letörlöm
Mintha rám köszönnél nevetve.
Hangod cseng -, felejthetetlen
Érintésed is a régi
Mégis van lényedben valami
Ami már egészen égi.
A Nap ismét felragyog
Indulnom kell, hív a reggel
Úgy, mint máskor, jönni – menni.
Minek a hajnal, minek a nappal
Ha nem maradt belőled semmi…
Nem, nem semmi,
Hiszen most is
Te segítesz jönnöm – mennem
Érted sírok és mosolygok
Mindörökre itt élsz bennem.

16cr9-10j-1.jpg

Válasz

Kedves Anikó! Nagyon szépek a verseid,és meghatóak,érezni minden mondatban szóban,hogy egy csodálatos ember vagy! Szívből gratulálok!

Előzmény

Válasz

Csalódott szív

Szerző: iygnoyg

"Egy forró csók, mint derült égből villámcsapás,
Szívem majd belehal, úgy kalapál.
Mámorítóbb nem is lehetne már a hatás,
Égető lánggá lobbant a titokzatos parázs.

Mennyei pillanatok, kellemes látomás,
Szívet lüktető, mely mérhetetlenül csodás.
teljesen birtokába vonz ez a varázs…
végeláthatatlan álom ez talán.

Majd fel kellett kelnem másnap nehezen,
de a remény szikrái még nem oltódtak bennem.
Hirtelen végül bizonyossá vált minden:
semmi se olyan csodálatos, mint ahogy azt hittem.

A szenvedéllyel teli érintések végleg,
a való világban már hazugsággá lettek.
A lobogó tűzet is valami hirtelen betemette,
a csalódottság börtönében vagyok elveszve.

A rácsok között az ott egy fénynyaláb talán?
Gyenge az ereje, mégis abban a fagyban már,
a legenyhébb melegség is a szívemre talál.
De mit akar üzenni nekem ez az égi sugár?

Hagyjam menni, repülni mihamarabb tovább…
Talán egyszer, ha nem számítok rá, visszavár?
Vagy hagyjam a gondolatot, ne zargassam tovább…
Lelkembe csak mély halálos sebet váj?

Tudtam mindig is, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen,
Ráébredtem végleg, ezek az álmok hamar véget érnek.
Ha a szép emléket, mint medált a nyakam köré is fonom,
a csalódottság porát a medálról le, most már sohase mosom.

"

Válasz

"Annyira kínoz, annyira fáj,

Hogy nem láthatlak már.

Nem foghatom meg kezed,

Nem simogathatom meg fejed,

Nem ölelhetlek már.

Annyira kínoz, annyira fáj!

Nem hallom hangodat,

Nem hallom léptedet,

Akárhogy fülelek.

Nézem fényképedet,

Drága mosolyodat,

Könny áztatja arcomat,

S így sem látlak már,

Mert szememet elfedi a homály,

S hangokat sem hallok,

Mert hangos zokogásom

Megtöri a csendet.

Már csak egyre vágyom:

Hogy ott lehessek Veled,

Hogy átöleljelek, és elmondjam

Neked mennyire, mennyire Szeretlek!"

Válasz

Csitítom magam, hogy ne sírjak,
hogy semmi szomorút ne írjak:
maradjon meg a néma bánat,
ott bent a szívben, önmagának!

Kinek beszéljek, tán a szélnek?
vagy fönt a ködös szürke égnek,
esőnek, hónak, zivatarnak,
panaszkodjam hideg falaknak?

Kedveseimtől elszakítva,
így maradtam, így kifosztva,
kinek zokogjam, tán a szélnek!?
szívemben felsír a bánat,
de csak befelé önmagának!

Válasz

Világ voltál szívemben,
csillaggal teli égbolt,
kitöltötted lelkemet,
s mosolygott a vén Hold.

Te voltál a mindenem,
a szemem csillogása,
de elmentél, elhagytál,
most könnyes ragyogása.

Csillagtalan éjszakák
a nappalok is nékem,
emlékek közt vergődöm,
csak ennyi lett a részem.

Felemelem fejem,
úgy próbálok járni,
hazudok a szívnek,
hogy ne tudjon fájni.

Válasz

Kedves Aniko
Koszonet ezert a sok szep versert.

Válasz