Házasság, élettársi viszony, válás

A házasság két különböző nemű ember szabad akaratából vállalt testi-lelki szeretet közössége. A polgári házasságkötést a magyar törvényhozás 1894-ben tette kötelezővé a házasulandóknak. II. József rendeletével olyan polgári szerződésnek minősült, amelyet az állam szabályoz. Ehhez kapcsolták a házasságra és a családra vonatkozó jogrendet. Ekkor alakult ki a polgári és az egyházi esküvőnek párhuzamos, de egymástól elválasztott kettős kapcsolata, amely jelenleg is érvényes. Amikor az egyház nyilvánossága előtt egy férfi és egy nő életre szóló és kizárólagos életközösségre kötelezi magát, akkor a szeretetnek a szentségét hozzák létre.

A gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy a házastársak jelentős részénél alig jön létre ideális kapcsolati légkör. Sokan, mivel csalódottnak érzik magukat, másnál próbálkoznak, kiábrándulnak, ami akár öngyilkossághoz vezethet. Márpedig a házasságra lépők odaadó vonzalmukban aligha gondolnak a másik elhagyására. A párválasztás kockázata ellenére holtomiglan, holtodiglan hűséget fogadnak egymásnak. Elvileg lemondanak a többi lehetséges partnerről. Úgy gondolják, hogy lángoló szerelmük soha nem hamvad el.

Akik viszont az elválás lehetőségét beleszámítják a házasságukba, azok könnyen el tudnak válni. Azt hiszik a fogadott hűséget csak az érzelmi kielégülés idejére kell megtartani. Nem törődnek a felmerült problémák közös megoldásával, inkább kilépnek a házasságból, s máshol keresnek vigasztalódást, feloldást. Az ilyen felelőtlenül megkötött házasságok sok fájdalmat okozhatnak az egyik vagy mindkét félnek.

Hosszú alku a házasság –, állítja egy szólás. A néphit szerint a házasság tartóssága az idővel növekedhet: „hét tél, hét nyár teszi próbára.” Ahogy a statisztikai adatokból kitűnik, valóban az első években a leggyakoribb a válás.

Az egyházi házasságok közül sem mindegyik sikeres, közülük is sok fut zátonyra és végződik bontóperrel.

A szociológia többször felteszi a kérdést: igaz-e, hogy akárcsak a család intézménye, válságban van-e a házasság is, avagy csupán a házas kapcsolatok változnak? Nos, válságról nem beszélhetünk, mert nincs sem súlyos helyzetben, sem zavarban, sőt döntő fordulat előtt sincs. A fiatalság nagy része nem tartja a házasságot elavult intézmények. Számos jel viszont azt mutatja, hogy a házasságok napjainkban könnyebben felbomlanak, mint egykoron, s mellette más együttélési formák vannak terjedőben. Gyarapodik azok száma, akik nem élethosszig tartónak tervezik házasságukat: egyre jellemzőbbek a rövid ideig tartó párkapcsolatok és az élettársi viszony.

A „házasodási kedv” fogyatkozásával a házasságkötések száma Európa-szerte csökken, amely Magyarországon határozottabb, mint a környező országokban. Ma nálunk ezer lakosra kb. öt házasságkötés jut. Legkirívóbb a csökkenés a 25 év körüli ifjaknál. 1949-ben ezer lakosra kb. 12 házasságkötés jutott, 1997-ben már csak kb. 5. Ennek következménye az is, hogy a házas népességnek (család) az összlakosságon belüli aránya az 1980-1999 közötti időben 52%-ról 45%-ra esett vissza. A házasság helyett egyre többen választják a kapcsolattartás más formáit.

Az élettársi együttélés gyakoribb azok között, akik nem ismerték apjukat és azok között is, akiknek szülei maguk szintén így éltek. Háttérben gyakran egyéni és családi problémák, a társadalomba való beilleszkedés zavarai állnak. Kétségtelen azonban, hogy ezek a kapcsolatok is bizonyulhatnak szilárdnak. Egy részük ezt a viszonyt a házassággal egyenértékű, tartós kapcsolatnak tekinti, noha nélkülözi mind az egyházi esküvőt, mind a házasságnak a jog és a társadalmi nyilvánosság által szabályozott, hagyományos intézményét. Az együttélés többnyire partnerkapcsolattal kezdődik, s csak később kötnek házasságot. Egy részük a kényszerítő körülmények hatására dönt így, más részük azért, hogy előbb, úgymond, kipróbálja kapcsolatukat alkalmas-e a házasságra. Ezek következtében az élettársi kapcsolatok jóval bomlékonyabbak, mint a házasságok, termékenységük is alacsonyabb. Korábban a házasság előtt együtt élő párok igyekeztek a gyermek megszületése előtt házasságot kötni, de az utóbbi időben már nemigen törekszenek erre.

Teljes értékű lehet azonban azoknak a házastársaknak az élete is, akiknek nem lehetett utóduk, hiszen a házasságnak nemcsak az életadás a rendeltetése.

A házasságnak érzelmi alapon kell létrejönnie, nem pedig érdekből: ne a vagyonok, a pénzek házasodjanak, hanem az érzelmek.

Kevés eséllyel vágnak neki a házasságnak azok, akiknek személyisége éretlen vagy individualista. Az ilyenek képtelenek a másokkal való bensőséges és tartós kapcsolatra. Továbbá azok, akik ötletszerűen, kalandok sorozataként élik életüket, s így sodródnak egyik kapcsolatból a másikba. A mai világ zűrzavarában különösképpen indokolt a házasságra készülők előkészítése. Ebben nemcsak a házasulandóknak, hanem a társadalmi intézményeknek is szerepet kell vállalni, közös érdek.

Kívánatos volna, ha a felnőtt ifjaknak minél több lehetőség kínálkozna a házasság előtti tanácsadáson való részvételre, hogy ott felkészülhessenek a leendő házaspárok a kapcsolatuk fejlődésével együttjáró konfliktusokra, s azok megoldására. Az idevonatkozó ismereteknek mindenképpen hasznát veszik, akárhogyan alakul is később az életük. Különösen azoknál lehet ilyen felkészítésre szükség, akik rossz családi légkörben nőttek fel.

Nagyapa s unokája

Tiszteld a gyermeket!
Tiszteld a gyermeket, ki tudná előre,
Melyikből mi válik, mi lesz a jövőbe!
Hány egyforma gyermek játszott hajdanában
Názáreth mezőin, Názáreth porában?
– Tiszteld a gyermeket!

Tiszteld a gyermeket, ki tudja miféle
Csudálatos hajnal szunnyad a szívébe?
Lelke mozzanását ma még alig látod,
S egykor fénnyel szórja tán be a világot!
– Tiszteld a gyermeket!

Tiszteld a gyermeket, zárt levél a lelke,
Csak az Isten tudja, mi van írva benne.
A dicsők, a hősök, s mind a legnagyobbak:
Egykoron együgyű kis gyermekek voltak.
– Tiszteld a gyermeket!

Tiszteld a gyermeket, ha koldus nyomorba
Sorsa úgy dobná is ki a szemétdombra.
Ott teremnek sokszor az új-eget látók,
Az apostolok, a próféták, megváltók.
– Tiszteld a gyermeket!

Tiszteld a gyermeket, s érező szíveddel:
Csókold meg, öleld át meleg szeretettel.
Hátha ez a csókod lesz az ihletése,
S egykor milliókat melegít fel véle?
– Tiszteld a gyermeket!

Szabolcska Mihály

FORRÁS:http://phoenix.szarvas.hu