Mindannyian láttunk már olyan embereket – zömmel nőket -, akik szinte teljesen behódolnak párjuknak, véleményüket, jóllétüket és döntéseiket teljesen tőle teszik függővé, és abszolút kiszolgáltatott helyzetbe sodorják magukat. Többnyire nem egy kapcsolatra korlátozódik ez a viselkedés, hanem összes választásukat jellemzi, hogy olyan partnert választanak, akitől függhetnek. Egyenrangú kapcsolatban élve nehéz megérteni, hogy mi hajszolja ezeket az embereket olyan viszonyokba, ahol alárendelt és kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

A viselkedés lényegét jól megragadja a társfüggő kifejezés, amivel ezeket az embereket illetni szokták. A jelenségre az alkoholizmus kapcsán figyeltek fel, ugyanis észrevették, hogy bármilyen romboló is az alkoholistával való kapcsolat, a partner annyira ragaszkodik hozzá, hogy csak nehezen vagy egyáltalán nem képes kilépni belőle. Ha pedig mégis megtörténik, rendszerint ismét alkoholistával bonyolódik viszonyba. Ekkor egyfajta közvetett alkoholfüggésként tekintettek a társfüggőségre, és az alkoholista családmodell bonyolult kapcsolatrendszerével magyarázták. Idővel azonban rájöttek, hogy olyan kapcsolatokban is megjelenik a társfüggés, ahol nem játszik szerepet az alkohol, és önálló problémaként kezdtek rátekinteni.

A társfüggő gyerekstátuszban él párja mellett, aminek főként az az oka, hogy nem meri vállalni a felelősséget a döntéseiért, a véleményéért, vagy épp a tetteiért. A párjára ruházza hát ezeket, elmossa én-határait, személyiségét feloldja a másikban és szinte szimbiotikus kapcsolatba kerül a párjával. Rendkívül bonyolult dinamikája van azonban egy ilyen kapcsolatnak: az alárendelődéssel és az áldozatszereppel ugyanis észrevétlen kontroll gyakorol a másik felett, a háttérben sokszor rejtett agresszív elemek húzódnak meg. Épp ezért a látszólag alárendelődő fél nagyon is domináns pozícióban van, és különféle játszmákkal manipulálja a párját, így ő mozgatja a szálakat. A társfüggő játszma lényege, hogy a társfüggő úgy viselkedik, mintha boldogsága teljesen a másiktól függne, és ha nem az elképzelései szerint alakulnak a dolgok, sértettnek, csalódottnak, becsapottnak érzi magát, és ezt érezteti a párjával is, tisztességes adag bűntudatot generálva ezzel.

A dolog másik oldala, hogy mivel másra tolja át a felelősséget, kényszeresen ragaszkodik a kapcsolathoz, hiszen ha nincs ott a másik, kikerül a gyerek státuszból és felnőtt döntéseket kell hoznia, amikért felelősséget kell vállalni, és ez rémisztő számára.  A ragaszkodás pedig megfelelési kényszert szül, ami tovább bonyolítja a helyzetet. A megfelelési kényszer miatt nem fogalmazza meg nyíltan a szükségleteit, a véleményét a párjához igazítja, ugyanakkor azt is szeretné elérni, hogy az elképzelései szerint alakuljanak a dolgok, és teljesüljenek az elvárásai, amit manipulációval és játszmákkal igyekszik elérni. A követelőzés és manipulálás, illetve a megfelelési kényszer tehát felváltva jelentkezik, ami rendkívül megterhelő mindkét fél számára.

A viselkedés hátterében komoly önbizalomhiány, gyenge én-határok, és mindenáron való szeretetre vágyódás áll. Sokan úgy vélik, hogy ezek a jegyek gyerekkori kötődési problémákból erednek. Különösen az első félév meghatározó ebből a szempontból, ugyanis ekkor a csecsemő még szoros függőségben él édesanyjától, én-határai képlékenyek, szinte összemosódik anyjával. Később persze leválik róla, ám ha az első hat hónapban nem tapasztalja meg ezt a fajta feltétlen biztonságot nyújtó kapcsolatot, egész életében keresni fogja, aminek szinte természetes következménye a társfüggés, hiszen olyan kapcsolatot keres, ahol megélheti ezt a fajta szimbiózist.

A társfüggés nem orvosolhatatlan probléma. A Névtelen Társ- és Kapcsolati Függők Csoportja például egy 12 lépéses programot ajánl:

1. Megismerek egy újfajta valahova tartozásérzést. Az üresség és magányosság érzése szertefoszlik.
2. Többé nem a félelmeim irányítanak. Felülkerekedek a félelmeimen és bátran, összeszedetten, és méltósággal viselkedem.
3. Egy új szabadságot ismerek meg.
4. Megszabadítom magamat az aggodalmaskodástól, bűntudattól, és a múltam és jelenem feletti bánkódástól. Eléggé tudatos vagyok ahhoz, hogy ne ismételjek.
5. Megismerem egy újfajta elfogadását magamnak és másoknak. Igazán szerethetőnek, szeretni tudónak és szeretettnek érzem magamat.
6. Megtanulom magamat másokkal egyenlőnek tekinteni. Új és megújított kapcsolataim egyenrangú társakkal valósulnak meg.
7. Képes vagyok kialakítani és fenntartani egészséges és szeretetteljes kapcsolatokat. Mások kontrollálásának és manipulálásának szükséglete szertefoszlik amint megtanulok bízni azokban, akik erre érdemesek.
8. Megtanulom, hogyan lehetséges jóvátenni – szeretetteljesebbé, bensőségesebbé és támogatóbbá válni. Lehetőségem van arra, hogy olyan módon érintkezzem a családommal, ami biztonságos számomra és tiszteletteljes irányukban.
9. Tudomásul veszem, hogy különleges és értékes teremtmény vagyok.
10. Nincs szükségem többé arra, hogy önértékelésemhez kizárólag másokra támaszkodjak. 
11. Bízom a felsőbb erőmtől kapott útmutatásban – eljutok a saját képességeimbe vetett hitre.
12. Fokozatosan tapasztalom mindennapi életemben a lelki békességet, erőt és szellemi fejlődést.

Forrás: