A szakemberek a társfüggőséget egyfajta viselkedési zavarként tartják számon, melynek során a beteg a saját akaratát és igényeit háttérbe szorítja, ezzel egyidejűleg önmaga elé helyezi a párja kívánságait, és ezáltal egy olyan csapdába kerül, amiből nagyon nehéz szabadulni.

A társfüggő ember életének egyetlen értelme a párja, akit már-már isteni magaslatokba emel. Az illető így nem tud olyat tenni, amivel a párját elüldözné magától. Lehet alkoholista, drogfüggő, tarthat szeretőket, utasítgathat, megalázhat, és legrosszabb esetben a tettlegességig fajult szituációk sem jelenthetnek válóokot. A társadalom számára ez utóbbi esetek igazolják legszembetűnőbben a kodependenciát, hiszen érthetetlen az indok, miért nem lépnek ki az olyan kapcsolatból, ahol megalázás, szenvedés és mindennapos rettegés jut osztályrészül a vágyott boldogság, öröm és harmónia helyett. Azonban nem minden esetben vannak ennyire látványos jelei a függőség jelenlétének.

A kodependens ember gyakorlatilag a nárcisztikus ember ellentéte. A pszichológusok szerint a beteges társfüggőséget magunkkal hozott családi minták alapján alakítjuk ki tanult tehetetlenségként, vagy tanult önmeghiúsító tevékenységként. Az ebben a betegségben szenvedők sokszor nem tudják, hogy társfüggők, és a problémáik valójában önmagukból fakadnak. Egy sajátos, megalázó és kiszolgáltatott állapotban élnek, melyhez szociálisan, érzelmileg és fizikailag is ragaszkodnak.

Önmagukat a párjukon keresztül ítélik meg. Az a téves meggyőződés áll az életük központjában, hogy ők csak akkor érdemelnek örömet, boldogságot és egyéb jó dolgokat, ha a társuk elégedett velük, ha az ő igényeit maradéktalanul sikerül kielégíteni. Ez a folytonos visszaigazolás áll a függőség központjában. A partnert tekintik mércének, aki sok esetben felismerve ezt a függőséget, ki is használja azt, és visszaél vele.

A kodependencia jelei

Sokkal egyszerűbb felismerni, mint leírni és elemezni ezt az összetett függőséget. Ha a partner áll az életünk középpontjában, ha a mindennapok nem szólnak másról, mint erről a beteges megfelelési vágyról, ha úgy érezzük, semmit nem tudunk csinálni, ha nincs velünk, akkor bajok vannak. Ha a féltékenység jelen van, ha nincs saját baráti kör, ha a társ kérésére gondolkozás nélkül igent mondunk, kodependensek vagyunk. A következő tünetek szintén a társfüggő személyt jellemzik:

- a társ helyeslése, szeretete a legfontosabb

- az ő véleménye a legfontosabb

- egyedül megbénul

- alárendeli magát

- mindig szelíd és alázatos

- mindennapjai része az elhagyástól, szakítástól való félelem

- örökös megfelelési kényszert érez

Kialakulása és következményei

Az otthon gyerekként látott példák határozzák meg a későbbi párválasztásunkat és a kapcsolataink milyenségét is. Sok esetben egy elnyomott anya, és egy agresszívabb, nemtörődöm apa semmiképpen nem nevezhető hiteles és egészséges példának ahhoz, hogy felnőttként normális kapcsolatokat építsünk ki, a jelöltekben pedig ne pótapukát/pótanyukát próbáljunk keresni. Tehát ha gyerekkorban hiányzott a családi összetartás, intimitás, a figyelem, akkor előfordulhat, hogy mindezt a felnőtt kapcsolatainkban próbáljuk pótolni, s emiatt görcsös és egészségtelen kötődés, ragaszkodás alakulhat ki.

Azonban, ha a szülők túlzott mértékben pátyolgatták a gyermeket, és a kor előre haladtával nem nevelték önállóságra, nem alakították ki benne azt a tudatot, hogy ő is egy önálló személy, aki csak önmagáért felelős, akkor a későbbiekben is keresni fogja a kapcsolataiban azt a támaszt, aki mellett képes lesz a mindennapokat átvészelni. Ő a szülői kötődést, támaszt fogja keresni a kapcsolatokban. A támaszkodás és csimpaszkodás pedig nem egyenlő a szerelemmel.

A társfüggőség súlyos következményekkel járhat. A pszichológusok véleménye megoszlik azt illetően, hogy tényleg betegségként kell-e ezt kezelni. Személyes véleményem szerint mindenképpen. A kodependens ember ugyanis könnyen válhat depresszióssá, fásulttá, hiszen alapvető önbizalom- és önértékelési problémákkal, túlzott mértékű megfelelési- és bizonyítási vággyal küszködik. A függő személyre más szenvedélybetegségek is leselkednek (pl. alkohol, drog), a lelki bajok pedig az élet minden területére kihatnak: problémás kapcsolatteremtés, megélhetési nehézségek, s a motiváció hiánya által munkahelyi gondok is kialakulhatnak. Természetesen az ő szempontjukból, ha maguk mellett tudhatják a társukat, aki elégedetten éli a mindennapjait, akkor minden rendben van. Ha viszont egy esetleges szakításra kerül a sor, a kodependens fél életében is törés következik be. Hibát hibára fog halmozni, a depresszió elhatalmasodik rajta és nem ritka ilyenkor az öngyilkossági kísérlet sem. A szakítás okozta kétségbeesés teljesen kilátástalanná teszi őt, és az a jövőkép, melynek központjába a korábbi partner állt, megszűnik. Röviden: az ő élete értelmetlenné válik.

Egy normális, fejlett, önálló énnel rendelkező személyre nem jellemző a kodependencia. Egy autonóm felnőtt személyiségnek mindig van egy bizonyos szintű szabadságigénye, ezért nem szolgáltatja ki magát teljesen. Akik függőségi viszonyba kerülnek, általában nagyon rosszul viselik a magányt. Fejletlen, éretlen személyiségűek, akik általában lelkileg még nem nőttek fel, és nem rendelkeznek pozitív énképpel. S mivel értéktelennek, önállótlannak tartják magukat, ezért másoktól várják az életük kiteljesedését.

Tehát, ha a társfüggőség jeleit felismerjük magunkon, akkor mindenképpen önvizsgálatra van szükségünk. Meg kell keresni a kiváltó okokat, a problémák forrását, amelyhez szakember segítségét sem árt igénybe venni.

Székely Sarolta