Ennek a lelkiállapotnak a megértéséhez, amely nem kívánt kísérőként életünk oly sok óráját beárnyékolja, induljunk ki a buddhista tanból, és alkalmazzuk azt a mai emberre, hiszen lényegileg nem különbözünk annyira a régebben élt emberektől.
E szerint a tan szerint az Út, amely az emberi szabadsághoz visz, négy igazság megértésén keresztül vezet: a szenvedés létezik, a szenvedésnek oka van, a szenvedés megszüntethető, és létezik út, amely a szenvedés megszüntetéséhez vezet.

A szenvedés létezése és okai

Születésünk pillanatától kezdve sokféle formában jelenik meg életünkben a szenvedés.
Mindig valaminek az elvesztését jelenti.
A test számára a fájdalom okozója például az egészség elvesztése, és a szervezet egyensúlyának hiánya is újabb, az ember figyelmét és tudatát lekötő különböző fájdalmak előidézője lehet.
A pszichénk számára a fájdalmat egy érzelem elvesztése jelenti, amely lehet saját, vagy egy másik ember irántunk táplált érzelme. Ez lényegében azt jelenti, hogy már nem szeretnek bennünket, és ezért már mi sem szeretünk.

A szenvedést okozhatja a valamiben vagy valakiben való bizalmunk elvesztése is.
Vagy a meg nem valósult tervek miatti reményvesztettség.
Vagy például az önbizalom elvesztése, amely félelem formájában nyilvánul meg a nehéz, sőt az egyszerű helyzetekkel való szembesüléskor is.
Az is szenvedést okoz, ha elveszítjük értékeinket vagy szeretteinket.
Összességében tehát olyan érzelmekről van szó, amelyeket a magunkénak hitt vagy vágyott dolgok elvesztése miatt érzünk.
Az elme számára a fájdalom a meg nem értésből származik.
Szenved, amikor bezárkózik, leblokkol és nem érti a körülményeket.
Szenved, amíg szűklátókörűségében nem képes megérteni az élet mozgatórugóit.
Az is szenvedést okoz, ha rádöbbenünk, hogy korábban téveszméket követtünk, vagy hogy helytelen elvek szerint cselekedtünk.
És az is, ha felfedezzük, hogy az önmagunkról alkotott kép valótlan, és nem olyanok vagyunk, mint amilyennek képzeltük magunkat.

A szenvedés megszüntetése

A szenvedés valószínűleg sohasem szűnik meg teljesen, mivel a folytonos fejlődés útját követjük. Lehetőségünk van azonban arra, hogy elkezdjük csökkenteni a szenvedést kiváltó okokat.
Ehhez az kell, hogy mindenre nyugodtan, intelligens és objektív szemmel nézzünk. Kívülről kell szemlélnünk önmagunkat, hogy elfogulatlanul lássuk a helyzeteket, amelyek magukba szippantanak, és nem engedik, hogy felismerjük és megnevezzük őket.
Ezután megoldásokat kell keresnünk a szenvedés okainak megszüntetésére. Mindenre vannak jó vagy kevésbé jó megoldások. Ha viszont nincs elegendő akaratunk ahhoz, hogy keressük, és még kevésbé, hogy alkalmazzuk a megoldásokat, akkor a szenvedés folytatódni fog. Sőt, egy idő után a külső tényezőket fogjuk vádolni mindazért, amivel mi nem merünk szembesülni.
A szenvedés nem múlik el magától: meg kell szüntetni.
A szenvedést nem felejtjük el: át kell alakítani bennünket gazdagító tapasztalattá.
A már felismert szenvedés, amelynek keressük a feloldását, biztosítékot jelent arra, hogy nem hoz-zuk létre újra ugyanazokat az okokat, amelyek annak idején a szenvedést kiváltották.

Az út, amely a szenvedés megszüntetéséhez vezet

A helyes nézetek: naponta kell törekednünk arra, hogy kilépjünk a tudatlanságból, és fokozatosan közelebb kerülhessünk a bölcsességhez. Ezt javasolta a bölcs Platón is.
Annál helyesebbé válnak nézeteink, minél jobban eltávolodunk a szubjektivitástól, minél jobban elhagyjuk a felsőbbrendűnek hitt nézeteink miatti büszkeséget és a vágyat, hogy mindig igazunk legyen.
A helyes elhatározás: röviden, az önzőséget nemeslelkűséggel kell helyettesítenünk.
A helyes beszéd: arra késztet, hogy előbb gondolkodjunk, és csak azután nyissuk szóra a szánkat. Mielőtt hangot adnánk az első, érzelmek kiváltotta gondolatnak, előbb végig kell gondolnunk, hogyan fognak hatni a szavaink. Világosan kell látnunk, hogy valóban kapcsolatot akarunk-e teremteni az emberekkel, vagy csupán arra támadt kedvünk, hogy vitatkozzunk és semmitmondó szavakkal töltsük ki a csendet.
A helyes cselekvés: a helyénvaló nézetek és a nemes elhatározások logikus következménye. Emellett feltétlenül szükséges a cselekedni akarás is.
A helyes életmód: erkölcsös magatartást jelent. Mindenkinek dolgoznia kell a megélhetésért. Vannak azonban olyan munkák is, amelyek lealacsonyítják az embert. Nem az egyszerű munkákkal van a baj, hanem azokkal, amelyek az emberi méltóságot ezernyi módon döntik romba.
A helyes igyekezet: azt jelenti, hogy pazarlás nélkül használjuk energiáinkat, de egyben elkerüljük a fösvénységet is. Ha az ember a tőle telhető legtöbbet igyekszik adni és tenni, kitágítja képességeinek határait. Minél jobban igyekszik, annál többre képes.
A helyes figyelem: a figyelem a tudat legnagyobb ereje, és ha jól irányítjuk, egyre inkább növekszik.
A helyes elmélyedés: azt jelenti, hogy időnk legnagyobb részében tudatunk tengelyében tartózkodunk, és hogy fokozatosan megszabadulunk tudatunk érzelmi és mentális kilengéseitől.

Mit tegyünk, ha ki szeretnénk emelkedni a szenvedésből?

Bármennyire nagyszerűek is ezek a tanácsok, mégsem lehet őket azonnal alkalmazni, és az eredmény sem mutatkozik meg rögtön.
Ne álljunk meg emiatt. Ne várjunk a fájdalom teljes megszűnésére ahhoz, hogy tevékenységünket tovább folytassuk, vagy hogy új és jobb tettekbe fogjunk. Tudnunk kell a fájdalommal kéz a kézben továbbhaladni.
Ne legyünk türelmetlenek. Ha hosszú idő kellett ahhoz, hogy a fájdalom megtelepedjen a lélekben és megnyilvánuljon, akkor időre lesz szükség ahhoz is, még ha nem is ennyire hosszúra, hogy megszabaduljunk tőle. Fejlesztenünk kell az aktív türelmet.
Ne becsüljük le magunkat sem érzelmileg, sem pedig gondolatilag. Ez nem helyes. Inkább igyekezzünk kilépni a fájdalom sötét gödréből, így növekszik majd az önbecsülésünk.
Ne idegeskedjünk. Ne vádoljunk másokat, és ne terheljük őket a fájdalom okozta negatív állapotunkkal.
És mindenekelőtt tartsuk szem előtt azt a sok mindent, ami elégedettséget, vidámságot és lelkesedést szül, az élet adta sok ajándékot, és ne legyünk hálátlanok a Sorssal szemben...

Delia S. Guzmán